Még két év: 2023-ra várja az összecsukható iPhone-t az Apple-elemző
Videó: így tört ki a Sinabung vulkán
Vona Gáborék népszavazást kezdeményeznek a külföldön élők levélszavazatáról
Pihenve tanulunk, nem gyakorlás közben
Nyolc embert megkéselt egy férfi Svédországban
A tervek szerint nyáron jöhet új lakossági pályázat, a keretösszeg több tízmilliárd forint lehet.
A tervek szerint az idén nyáron pályázatot írnak ki lakossági napelemes rendszerek beruházási támogatására – mondta Steiner Attila az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerdán.
Elmondta, 87 ezer, “az energiaszegénység kockázatának kitett” család kaphat várhatóan vissza nem térítendő támogatást, ebből 70 ezer napelemeket telepíthet, 17 ezer pedig a napelemet a fűtési rendszerek korszerűsítésével összekapcsolva juthat támogatáshoz.
A pályázat keretösszege több tízmilliárd forint lehet, a részleteket a következő időszakban dolgozzák ki.
Egyre nagyobb teljesítményű napelemes rendszereket építenek be a magyar háztartások, az elmúlt években duplájára nőtt a telepített rendszerek mérete – derült ki a Huawei Technologies Hungary napelemes üzletágának adataiból. Tavaly a legkeresettebbek a 6, 8, illetve 10 kilowattos rendszerek voltak. A legújabb trendet az úgynevezett hibrid napelemes megoldások jelentik, amelyek már energiatároló akkumulátort is tartalmaznak, így akkor is adnak le áramot, amikor nem süt a Nap.
A német Helmholtz-Zentrum Berlin kutatóinak új napeleme karnyújtásnyi távolságba került az álomhatárként emlegetett 30 százalékos hatékonyság eléréséhez.
Az üzleti partnerek listája nem véges, tovább bővülhet a bevásárlóközpont kínálata.
Az oktatás átköltözött az internetre a koronavírus-járvány miatt, de mi van azzal a több százmillió gyerekkel, akik nem tudnak…
Megvan a használatbavételi engedély, szeptemberben nyithat az új budapesti pláza
Budapesten forgattak James Bond-utánzat akciófilmet A kaptár sztárjával
Green NCAP: Ez a lista mutatja, a legújabb autók mennyire környezetszennyezőek
Operatív törzs: Vigyünk innivalót, és öltözzünk praktikusan, ha oltásra megyünk
3D-nyomtatással tuningolt 900 lóerős McLaren érkezett

source