136 újabb áldozata van a koronavírusnak
Német lap: Nem biztos, hogy a kínai vakcina kihúz minket a bajból
Milyen vakcinákkal oltanak most Magyarországon, kik kaphatják, és melyikből mennyi kell? Íme a válaszok
Kiderült a Porsche-verő új VW divatterepjáró, a Tiguan R itthoni ára
Tordai Bence szerint Varga Mihály mellbe lökte, amikor ő megkérte, hogy csatlakozzon a kezdeményezésükhöz
Péter Ádám szerint “aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik”.
A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra – mondta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1-en kedd este.
A budapesti Honvédkórház orvosa elmondta: intézményük sürgősségi osztályára naponta 30-50 covid-beteg érkezik, ami “megdöbbentően magas szám”. A Honvédkórház két budapesti telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen – közölte.
Az orvos felhívta a figyelmet arra is, hogy akik koronavírussal kórházba kerülnek, azoknak nem elsősorban gyógyszerre van szükségük, ők “levegőért küzdenek”. Nagyon súlyos állapotban vannak – tette hozzá.
A lehető legtisztább lelkiismerettel azt mondom, hogy aki az oltások ellen érvel, az téved és hibázik”
– fogalmazott. Aki nem jelentkezik oltásra, vagy “válogatni szeretne érzelmi alapon”, az hibázik, veszélyezteti saját és hozzátartozói életét. Aki pedig fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – figyelmeztetett Péter Ádám.
A szakorvos leszögezte: egyértelműen, szakmai biztonsággal kijelenthető, hogy a Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak és hatásosak. Aki jelentkezik az oltásra, az megkapja a neki megfelelő oltást – tette hozzá.
Nem tud hibázni az Apple: Japánban is az iPhone-okat preferálják
Rossz hír jött azoknak, akik USB-C töltőt szeretnének az iPhone-ra
Korrupciós ügy miatt börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozyt
Sok víz lefolyhat még a brüsszeli ereszcsatornán, mire a Fidesz felfüggesztett néppárti tagságáról végső döntés születik. A szerdai döntés…
Súlytalanná válás Európában, közeledés Putyinhoz – az ellenzéki pártok reagáltak arra, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppárt…
Korrupciós ügy miatt börtönbüntetésre ítélték Nicolas Sarkozyt
Jogszerűen lőtték le az Újpesten rendőrökre támadó késelőt a vizsgálat szerint
Rasszista rajzok miatt nem adnak ki többet hat Dr. Seuss-könyvet
Mégis bevásárolt Szputnyik V-ből Szlovákia
Rákapcsol a Honor: sorra jönnek az új telefonok, köztük egy összehajtható is

source