Megvan, ki fog az iparűzési adóról tárgyalni a vidéki önkormányzatokkal
Meghalt Bob Marley zenekarának utolsó, még élő tagja
Videó: így tört ki a Sinabung vulkán
“Először el kell fogadnunk az új szabályokat, aztán meglátjuk, hogy mit cselekszik Orbán Viktor”
Anyád mostantól az én tulajdonom, és nem tehetsz ellene semmit
A szakértők szerint Alek Minassian vélhetően életfogytiglanit fog kapni.
Mind a huszonhat vádpontban bűnösnek találta a kanadai bíróság szerdán Alek Minassiant, aki 2018-ban kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban, tíz embert halálra gázolva, tizenhat másikat megsebesítve.
A tárgyalásnak a vádlott elmeállapotának vizsgálata állt a középpontjában. A védelemnek nem sikerült bizonyítania, hogy autizmus spektrumzavara miatt a férfi nem tudta felmérni, hogy helytelen, amit tesz. Anne Molloy bírónő az online közvetített ítélethirdetésen rámutatott, hogy Minassian hosszú időn keresztül tervezte a támadást, és megfontolt döntést hozott.
Ez egy gondolkodó elme tette volt a borzalmas mivolta, illetve annak ellenére, hogy nem tanúsít sem megbánást, sem együttérzést az áldozatok iránt”
 – jelentette ki.
A 28 éves férfi korábban azt mondta, hogy tettével büntetni akarta a társadalmat, amiért mindig elutasításban volt része a nők részéről.
A büntetés mértékét ezt követően fogja megállapítani majd a törvényszék, a szakértők szerint azonban garantálható az életfogytiglani szabadságvesztés.
Minassian az incidens előtt a közösségi oldalán szexuális frusztrációra utaló bejegyzést tett. A későbbi gázoló “incel forradalomról” írt, illetve dicsőítette Elliot Rodger kaliforniai ámokfutót, aki 2014-ben megölt hat egyetemistát, mielőtt végzett saját magával is, mert erősen frusztrálta, hogy a nők sohasem vonzódtak hozzá.
Elámult a világ azon, milyen higgadtsággal fogta el egy kanadai rendőr azt a férfit, aki Torontóban 10 embert gázolt halálra.
A helyi rendőrfőnök szerint az incidens szándékos gázolásnak tűnik.
Egy nap alatt 130-an haltak bele a koronavírus-fertőzésbe
Szigorít a kormány vagy csak fenyegetőzik vele? És ön mit lépne?
Tovább drágul a nyíregyházi stadion, akár 19 milliárd forintot is elkölthetnek rá
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen szervezetről van szó.
Az autók, gyalogosok közé dőlt egy fa Csömörön, miután egy teherautó eltalálta – videó
Felrobbant egy családi ház Mátranovákon
Lady Gaga kutyasétáltatója halálközeli élményről beszél
Magyarországon is elindítja külső tényellenőrző programját a Facebook
Hazacsalta a telefontolvajokat a kazincbarcikai fiú, hogy az apja tegyen rendet

source