Már lehet regisztrálni a falusi kisboltok támogatására
A hasnyálmirigyet is károsíthatja a koronavírus egy német tanulmány szerint
Feltételes szakítás: a Merkel-gyűlölő németeken múlik a Fidesz néppárti jövője
Négymillió eurót fizetett az adóhivatalnak a bukott spanyol király, hátha megússza a büntetést
Ez az őrült youtuber igazi motorral ad rezgést a játéknak, majdnem szétesik tőle az asztala
A Kaliforniai Egyetem mérnökei olyan robotot fejlesztettek ki, ami képes arra, hogy még egy súlyos sérülés után is meggyógyítsa önmagát.
Az elmúlt években több olyan robot fejlesztését is láthattunk már, amelyek egyszer kiválthatják az embert egy-egy veszélyes helyzetben. Ilyen lehet például a Boston Dynamics robotkutyája, amit nemrég már egy lövöldözésnél is bevetettek az amerikai rendőrök. A kutatókat viszont az a kérdés is foglalkoztatja, hogyan lehetne mielőbb orvosolni azt, ha egy robot megsérül.
A megoldást az öngyógyító robotok jelenthetik, amelyek képesek lehetnek ellátni a saját sérülésüket. Az egyik legérdekesebb, ilyen irányú fejlesztést épp egy évvel ezelőtt mutatták meg a világnak a Vermonti Egyetem kutatói, most pedig a Kaliforniai Egyetem mérnökei álltak elő egy izgalmas megoldással.
A szakemberek olyan robotot készítettek, amely képes újra összerakni magát még azután is, hogy valami kettészakította őt. A kifejlesztett robot 2 centiméter hosszú, hal formájának köszönhetően pedig képes úszni. Összesen három rétegből áll össze: az alsó és a felső rétegben egy vezetőt és egy mágneses egységet találhatunk, középre pedig egy víztaszító réteget tettek. A robot farkánál platina található, ami ha hidrogén-peroxiddal érintkezik, buborék képződik. Ez segíti az egységet abban, hogy képes legyen mozogni a vízben.
Ahogy az a videóból is látszik, a robotot három különálló részbe vágták el, ám azzal, hogy a farok képes volt mozogni a petricsészében, szép lassan újra egy egésszé állt össze a szerkezet.
A szakemberek azt remélik, hogy később a nagyobb robotoknál is lehetne hasonló megoldást alkalmazni, így azok egy esetleges komolyabb sérülés után is működőképesek lehetnének.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Az amerikai hadsereg tényleg megépíti az igazi halálsugarat
Banksy festhetett menekülő rabot a híres readingi fegyház falára
Több budapesti és vidéki iskolában törölték a felvételi vizsgákat a járványhelyzet miatt
Duda Ernő szerint az mRNS-alapú oltások keverhetőek a vektorvakcinásokkal.
Bár úgy tűnhet, hogy a legújabb Mars-járó csak alig dolgozik, valójában most is szorgosan gyűjti az adatokat, és folyamatosan fényképez…
Egy videós azzal próbálta valószerűbbé tenni a játékbéli lövéseket, hogy egy indukciós motorra kötötte számítógépét. Az eredmény hangos és…
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a Cyberpunk 2077 játékot fejlesztő céget zsarolóvírussal támadták meg hackerek, de most úgy tűnik…
További friss állások ›
Változhat az oltási terv, márciusban beolthatják a bírósági és ügyészségi dolgozókat
Jön a Samsung új csúcsprocesszora, a Windows 10-es laptopokba is beletennék
Egyhetes razzia jön az utakon – főleg a biztonsági öv használatát nézik
Már lehet regisztrálni a falusi kisboltok támogatására
Két világpremier is hallható Szabó Ildikó "Heritage" című albumán

source