Merkely: Most semmi esélyét nem látom annak, hogy nyissunk
Banksy festhetett menekülő rabot a híres readingi fegyház falára
Itt a részletes számok: a szolgáltató szektor leállása küldte padlóra a magyar gazdaságot
Újabb négy országból jöhetnek az üzleti utazók
Egy lyuk miatt öt napig tartó szigetelés kezdődött a Nemzetközi Űrállomáson
Amnesztiával és rehabilitáció ígéretével vették rá elrablóikat az együttműködésre. Az elnök elrendelte a hadsereg és a hírszerzés mozgósítását is.
Szabadon engedték a nigériai Zamfara államban múlt héten elrabolt 279 diáklányt – írja a Reuters. A kezdeti hírek legkevesebb 317 gyerek elrablásáról szóltak, ám mint kiderült, sokuknak sikerült elbújnia a támadás idején.
Az állam vezetése azt közölte, hogy nem fizettek váltságdíjat, az emberrablókat amnesztia ígéretével, valamint egy rehabilitációs programba való bevonással vették rá az együttműködésre. A közlemény alapján nincstelen pásztorokról van szó, akiket ilyen módon most letelepítenek. Muhammadu Buhari nigériai elnök ugyanakkor közleményében az elszámoltatásukat sürgette.
Az elrabolt lányok közül többen is nyilatkoztak a hírügynökségnek. Arról meséltek, hogy az erőltetett erdei menettől sebekkel lett tele a lábuk, megállni, vagy lassítani azonban nem engedték őket. Veréssel és az agyonlövésükkel való fenyegetéssel kényszerítették őket arra, hogy tovább menjenek.
Buhari elnök az MTI szerint üdvözölte a diáklányok kiszabadulását, és megfogadta, hogy a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elejét vegyék az ilyen eseteknek. Alig több mint három hónap alatt ez volt a harmadik gyerekrablás Nigéria északnyugati részén.
Babagana Monguno, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy Buhari betiltotta a helyben folytatott bányászati tevékenységet, és elrendelte a hadsereg és hírszerzési erők nagyszabású telepítését a régióba a rend helyreállítása érdekében. Az elnök továbbá kedden repüléstilalmi zónát rendelt el Zamfara államban.
A zamfarai hatóságok és az állam területén aktív fegyveres csoportok közt már egy éve folynak a fegyverletételt célzó tárgyalások.
A fiúkat még múlt héten ejtették fogságba. A több száz iskolás lányt péntek hajnalban rabolták el.
A világszervezet kéttucatnyi alkalmazottja egy bunkerben keresett menedéket.
Százszor olcsóbb azoknak a légcsavaros repülőgépeknek az óránkénti üzemeltetése, amiket a nigériai légierő vásárolt egy magyar cégtől, mint egy harci helikopteré.
Baljós hírek az idei nemzetközi fesztiválszezonról: másodszor is elmarad két fontos rendezvény
A korábbinál négyszer nagyobb arányban találtak koronavírusos beteget a budapesti tesztelésen
Szabadon engedték a sokszáz elrabolt nigériai iskoláslányt
A galántai járványkórház intenzív osztályán külön pszichológus foglalkozik az orvosokkal.
Több budapesti és vidéki iskolában törölték a felvételi vizsgákat a járványhelyzet miatt
Jelentősen csökkent az autólopások száma tavaly – itt a lista a legnépszerűbb márkákkal
Az űr a legvégső határ – Jeff Bezos életútja, 4. rész
Több ellátást lemondott a Jahn Ferenc kórház, miután csak három orvos maradt az egyik osztályán
Ezért ne mondjunk igent minden kérésre

source