Kategóriák
Uncategorized

Bige László egyik szeme sír, de a másik nevet: elképesztő növekedést produkált a cége


Vírusszűrő is van az újfajta BKV-buszokon
Kiállt a leinasozott rezidensek mellett az orvosi kamara
A második védőoltás után lett pozitív a koronavírus tesztje
Több mint 11 ezer új fertőzött van, meghalt 227 ember
11 súlyos sebezhetőségre bukkantak, a Windowst, az Androidot és az iOS-t futtató készülékek is érintettek
Közzétette tavalyi eredményét a péti Nitrogénművek.
Az előző évinél 31 százalékkal magasabb, 23,05 milliárd forintos EBITDA-val (adó, kamatfizetés és amortizáció előtti eredmény) zárt a tavalyi évet a Nitrogénművek Zrt., amely most tette közzé konszolidált éves beszámolóját. A társaság árbevétele is nőtt: a 94,7 milliárd 7,7 százalékkal haladta meg a 2019-est. Az adózott eredmény még nagyobbat nőtt: a 3,59 milliárd forint több mint háromszorosa az előző évinek.
A jó eredmények mögött két tényező áll – idézi fel a beszámoló alapján a Forbes: a péti üzem jelentős fejlesztési beruházások után van, ami javította a termelési hatékonyságát, másrészt a járvány alatt bezuhanó energiaárak is megtámogatták a társaság profitabilitását, a műtrágyagyártás ugyanis jelentős gáz- és energiafelhasználással jár. Az, hogy az EBITDA és a profit között ilyen nagy a különbség, jórészt azzal magyarázható, hogy a fejlesztéseket kötvénykibocsátással fedezte a cég, ami növelte a kötelezettségállományt. A bevétel növekedése mögött pedig egyértelműen a műtrágyaárak tavalyi növekedése állt.
A Nitrogénművek Zrt. több, mint 15 országban, több mint 700 fő nemzetközi munkavállalóval és 89 éves múlttal van jelen az iparágban. A társaság tulajdonos-vezetője, Bige László ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben az ellene folyó eljárások miatt. A milliárdos üzletember legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy közvélemény-kutatást rendelt meg szokatlanul nagy mintán.
Sokkal nagyobb veszélyt látnak a fideszes szavazók Sorosban, mint Putyinban
A budapesti lakbér Közép-Európa legolcsóbbja, de a fizetéseket nézve nincs minek örülni
"Lehet, hogy tetőzünk, most még óriási a nyomás"
Az ellenzék tüntetésekkel sorozza a miniszterelnököt, de messze nincs akkora támogatása, amekkorával Pasinjan három éve hatalomra jutott…
Szepesi Richárd állami milliárdokkal megtámasztott projektjei sokszor kötnek ki kormányközelben.
A szakszervezet szerint elfogadhatatlan, hogy a főváros finanszírozásával kapcsolatos vita levét a BKV dolgozói igyák meg.
Közzétette tavalyi eredményét a péti Nitrogénművek.
További friss állások ›
Videón, ahogy többször megpördül a levegőben az M9-esen balesetező autó
Leállt az Instagram, akadozik a Facebook, a Messenger és a WhatsApp [frissítve]
Orbán még a választások előtt a jogállamisági intézkedések célkeresztjébe kerülhet
Tízezernél is több áldozata lehet az egyházi visszaéléseknek Franciaországban
Milliós büntetést szabott ki a rendőrség a március 15-i illegális tüntetések miatt
Meredeken felszálló ágban van a járvány.

source