Kategóriák
Uncategorized

Továbbra is önkénteseket keres az Országos Kórházi Főigazgatóság


Nagy-Britanniában a felnőttek fele megkapta az első oltást
Nyitnak az amerikai mozik, a Disney filmjét nézik a legtöbben
Átverés: Varga Judit képeivel ajánlanak gyanúsan sok pénzt a Facebookon
A Volkswagen is elköszön a hagyományos motoroktól
Népirtással vádolták meg és feljelentették Boldogkői Zsolt professzort
Fogorvosokat, gyógyszerészhallgatókat vagy az egészségügyi OKJ-s képzések hallgatóit is várják.
Ismét elindítja a COVID Önkéntes oldalt az egészségügyi végzettséggel rendelkező vagy egészségügyi képzésben részt vevők számára Országos Kórházi Főigazgatóság. Olyan önkénteseket keresnek, akik “tenni akarnak a magyar betegek gyógyulásáért”.
A Facebookon publikált felhívás szerint hívják és várják azokat a szakorvosokat, vagy azon szakrendelések szakdolgozóit, ahol a betegforgalom a járványügyi helyzetben várhatóan lecsökken. Számítanának azokra az egészségügyi szakemberekre, orvosokra és szakdolgozókra, akik nem közfinanszírozott járó- vagy fekvőbeteg-ellátó egészségügyi szolgáltatóknál dolgoznak, illetve azokra, akik egészségügyi szakképesítésük megszerzése után nem az egészségügyi ágazatban helyezkedtek el, vagy időközben elhagyták azt.
Ezen felül várják mindazok jelentkezését, akik közép- vagy felsőfokú egészségügyi képzésben vesznek részt.
Orvos-, fogorvos-, gyógyszerésztanhallgatók, egészségtudományi hallgatók, egészségügyi OKJ-s képzések hallgatói is jöjjenek! Hívjuk és várjuk azokat a rezidenseket és szakorvos-jelölteket akik szükség esetén szívesen vállalnának feladatot a képzőhelyüktől eltérő egészségügyi intézményben vagy a járványügyi védekezés egyéb színterein”
– tették hozzá.
Az orvostanhallgatók a következő területek közül választhatnak:
Regisztrálni a https://covid-onkentes.okfo.gov.hu/ honlapon lehet.
Folytatódik a Covid Önkéntesek regisztrációja! Országos Kórházi Főigazgatóság – COVID önkéntes regisztráció A…
A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete szintén a Facebookon tett közzé egy felhívást, amelyben egészségügyi szakképesítés nélküli önkénteseket keresnek a koronavírusos betegeket ellátó intenzív osztályokra. A jelentkezőket egy 3–4 órás tréninggel készítenék fel a feladatokra.
Önkénteseket keres a Semmelweis Egyetem klinikája is, igaz, bár az erről szóló felhívás hétfő reggel még élt a honlapjukon, mostanra azonban elérhetetlenné vált.
A berlini Caroline Gems a kísérlet ellenére ugyan továbbra is úgy viselkedik, mintha nem lenne beoltva.
Az önkormányzat is támogatja a civil kezdeményezést.
Betett a botrány az AstraZeneca vakcinájának a nagy EU-s államokban
Megjelentek a Samsung új néptelefonjai: mit tudnak a csúcsmobilok töredékébe kerülő modellek?
Vlagyimir Putyin annyira kemény férfi, hogy Kotányi fűszerekkel ízesítette az ebédjét Szibériában
A tálibok bevonásával átmeneti kormány felállítását javasolja Afganisztánban az új amerikai béketerv. A húszéves háború lezárására…
Szinte semmit sem tudtunk meg az operatív törzstől az új keleti oltóanyagokról, vagy az önkéntesek toborzásáról, pedig nem kevés kérdést…
Díjazták azokat az éttermeket, melyek a vírus alatt is igyekeztek környezettudatosan működni
Novák Katalin most segítene az egyedülálló szülőkön, az ellenzék kevesli
Pókok milliói árasztották el a házakat az ausztráliai árvíz elől menekülve
Még a beoltottaknak sem engedélyeznének nyári vakációt a britek
Kis trükközéssel meg lehetne tudni, sikerült-e a regisztrációnk az oltásra
Egy kínai és egy indiai oltóanyag érkezhet.
A húszéves háború lezárására a Biden-kormányzatnak nem sok választása maradt.

source